Emelte bruttó hat-hat forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNem tárgyalnak a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós szerződésről és a több kerületet érintő új parkolási fizetőövezetek kialakításáról szóló előterjesztésekről a képviselők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, ezekről várhatóan májusban lesz döntés.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNagyot nőttek az e-matricás útdíjbevételek az év első két hónapjában. A decemberi előértékesítési időszakkal együtt március 9-ig összesen mintegy 3,2 millió 2018-as jogosultságot vásároltak az autósok, ez nagyjából 11 százalékkal haladja meg a tavalyit - mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) igazgatóságának elnöke a Magyar Időknek.
Szerző(k): Domokos LászlóÚj fizetős parkolási övezetekről, a meglévők kiterjesztéséről és drágításról döntenek jövő szerdán a fővárosi közgyűlésben.
Szerző(k): Szász PéterAz elmúlt napok arról szóltak, hogy Szaúd-Arábia addig korlátozza olajkitermelését, amíg hordónként 80-100 dollárra nem drágul a fekete arany, ám ehhez mások, mindenekelőtt Oroszország együttműködésére is szükségük lenne. Márpedig az orosz medvét nem lehet a fülénél fogva rángatni.
Szerző(k): Komócsin SándorLendületben van a használtautó-piac, 2018 első negyedévében 175 ezer használt személyautó cserélt gazdát a magyar piacon a Datahouse adatai alapján, ami több mint 11 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot - adta hírül a JóAutók.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóZajvédő fal építése miatt további forgalomkorlátozásra és így torlódásokra számíthatnak az autósok az M3-as autópályán, Gödöllő térségében szerdától várhatóan június 30-ig - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterAz uniós tagállamok megtilthatják és büntetőjogi eszközökkel szankcionálhatják az UberPop szolgáltatás keretében jogellenesen végzett szállítási tevékenység gyakorlását anélkül, hogy a törvény tervezetét előzetesen be kellene jelenteniük az Európai Bizottságnál, mondta ki keddi ítéletében az Európai Bíróság.
Szerző(k): Domokos László