Michael Lohscheller távozása az Opel vezérigazgaóti székéből hetek óta ismert információnak számít, az azonban hogy a CEO Vietnamba szerződik, sokakat meglephet az iparágban - írta meg a Villanyautósok portál.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÉves összevetésben jelentősen nőtt, először haladta meg az 1 milliárd dollárt a Tesla Inc. amerikai elektromosautó-gyártó vállalat adózott eredménye - adta hírül az MTI a dpa és AP hírügynökségekre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaMiután az elektromos autói iránti keresletnövekedés a pandémia előtti szint fölé emelte a profitját, a Volvo Cars nyereségessé vált az első fél évben - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJelentősen nőtt az értékesítés miden termékkörben idén a második negyedévben, lényegében újra a két évvel ezelőtti szinten állnak a gumiabroncsgyártók - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) eladási statisztikái alapján az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaDecember elején, több mint 20 év után véget ér az Opel Astra gyártása a lengyelországi Gliwicében, ezt követően már csak a csoport haszongépjárművei készülnek majd az ottani üzemben - írja a g7.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA vártnál enyhébb ütemben nőtt az ipari termelés és az ipari kapacitások kihasználtsága az Egyesült Államokban júniusban, mivel az autógyártást ismét visszavetette a félvezetők globális hiánya.
Szerző(k): Domokos ErikaAz évtized végére 50 százalékra emelik az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között a Volkswagen csoportnál (VW) a német társaság kedden bemutatott stratégiája szerint. A vállalat szerint 2030-ra "alapvetően átalakul a mobilitás világa", ezért a VW is átalakul.
Szerző(k): Domokos ErikaA Bugatti több mint két évtized után elhagyja a Volkswagen konszernt. A konszern érdekeltsége, a Porsche megállapodást írt alá az elektromos járművekre szakosodott horvát Rimac vállalattal közös vállalat létesítéséről Bugatti-Rimac néven - írja az MTI osztrák és német hírügynökségekre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos Erika