Az amerikai atomarzenál kibővítését tartja szükségesnek Donald Trump megválasztott elnök csütörtökön közzétett Twitter-üzenete szerint.
Szerző(k): Inforádió, MTI5,3-as erősségű, a földfelszínről eredő észak-koreai földrengést észleltek a kutatóállomások világszerte, még Európában is. Phenjan bejelentette, hogy a rezsim születésnapja alkalmából atomrobbantást hajtott végre.
Szerző(k): Index.huSpekulációnak nevezte csütörtökön Mihnea Motoc román védelmi miniszter az Euractiv hírportál értesülését, miszerint az Egyesült Államok megkezdte az eddig Törökországban tárolt atomfegyvereinek Romániába szállítását.
Szerző(k): MTIAz Európai Unió egyes tagállamai nem riadnának vissza attól, hogy akár Nagy-Britannia uniós szavazati jogának felfüggesztésével gyakoroljanak nyomást a londoni kormányra annak érdekében, hogy felgyorsítsa a Brexittel kapcsolatos tárgyalásokat.
Szerző(k): EconomxA világ nagy atomhatalmai csak apránként haladnak előre a nukleáris leszereléssel, s ehelyett inkább dollármilliókat fektetnek be a veszélyes fegyverarzenáljuk modernizálásába - derül ki a Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) jelentéséből.
Szerző(k): Inforádió, MTIMég mindig floppylemezeket és 1970-es évekbeli számítástechnikai rendszert használ a Pentagon az Egyesült Államok nukleáris fegyverarzenáljának kezelésére - számolt be az amerikai kongresszus vizsgálati szerve, a kormány elszámoltatásáért felelős hivatala, az U.S. GAO.
Szerző(k): Inforádió, MTIEgyfajta békeüzenetként értékelhető Barack Obama pénteki hirosimai látogatása - jelentette ki a történelminek minősített első amerikai elnöki vizit kapcsán Frank Tibor akadémikus, egyetemi tanár.
Szerző(k): MTIBarack Obama május végén Japánban részt vesz a legfejlettebb ipari országok csúcstalálkozóján, s lehet, hogy látogatást tesz Hirosimában is, abban a városban, amelyre az amerikaiak a második világháború idején ledobták a történelem első atombombáját. Az amerikai elnök azonban semmiképpen nem kér bocsánatot.
Szerző(k): MTI