Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Paks 2 beruházás: megkapta az úgynevezett talajszilárdítási engedélyt az Országos Atomenergia Hivataltól - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): Szász PéterBangladessel - ahol a Roszatom hasonló kondíciókkal, mint Pakson, de már javában építi az atomerőművet - erősíteni kell a magyar kapcsolatokat, ennek részeként 140 bangladesi hallgató Magyarországon fog képzést kapni. Többek közt ez derült ki Szijjártó Péter és A. K. Abdul Moment budapesti találkozójáról.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) vezetője aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a zaporizzsjai atomerőműben a helyi alkalmazottak továbbra is orosz felügyelet mellett dolgoznak, és nemcsak hogy nem továbbít - egyébként kötelezően nyújtandó - adatokat Európa legnagyobb erőműve, de az oroszok továbbra is azt erőltetik, hogy az erőművet az orosz hálózatba kell átkötni.
Szerző(k): Szabó M. IstvánRakétákat indítottak az orosz erők vasárnap reggel az ukrán főváros, Kijev ellen a Kaszpi-tengerről - közölte az ukrán légierő parancsnoksága Facebook-oldalán. A ukrán állami vasúttársaság elnöke szerint négy rakéta csapódott be az egyik vagonjavító üzem területén, ahol az orosz információkkal ellentétben nincsenek T-72-es harckocsik, hanem gabonaszállító vasúti járművek. Az elnök szerint az ukrán export lehetőségét akarják elvenni az oroszok.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országos Atomenergia Hivatal (OAH) engedélyt adott az új magyar atomerőművet építeni hivatott cégnek, hogy a létesítési engedély megszerzése érdekében szükségesnek bizonyult, 8-9 emeletes panelház magasságához mérhető méretű résfalat megépítse. Újabb apró lépés ahhoz, hogy a Paks II. projekt tényleges elindulása elől eltakarítsák az akadályokat, és a beruházás egyszer majd valóban az erőműépítés fázisába léphessen.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCsak egy torzó marad az észak-finnországi félszigeten: kudarccal végződött a Hankihivi-1 atomerőmű építési projektje, miután a beruházó cég a 2013 óta tartó engedélyezési folyamatnak nem ért a végére. Már nem is fog, mivel ma hivatalosan visszavonták az engedélykérelmet.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Egyesült Királyságban épülő Hinkley Point C atomerőmű a francia építő és a brit megrendelő számára is az a tipikus - vagyis: kifelé mosolygós és kebeldöngetős, befelé azonban egyre inkább szűkölős, feszengős - beruházási sztori, amiről akkor is sok tanulságos dolog megírható, ha éppen aktuálisan úgy tűnik, hogy minden rendben van. A szigetország legutolsónak tartott ilyen beruházásával kapcsolatban azonban már megint nincs szélcsend - és ez rossz hír minden atomerőmű építéssel kacérkodó országnak.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÉjfélkor tényleg leállították az oroszok a finn áramexportot, de annak nemigen lesz hatása sem az ellátásbiztonságot, sem pedig az árakat tekintve. A helyzetből máris az energiaszuverenitás megerősítését sulykolók jöttek ki győztesen.
Szerző(k): Szabó M. István