Az amerikai és brit exportkorlátozások csökkenteni fogják a szállításokat az első negyedévben, és valószínűleg befolyásolják a második negyedévit is - írja a koronavírus elleni vakcinájának európai uniós értékesítéséről az AstraZeneca gyógyszergyártó. A nehézségek ellenére céljuk, hogy 2021 első félévében 100 millió adagot, ebből 30 milliót az első negyedévben leszállítsanak.
Szerző(k): Domokos ErikaEurópai uniós exporttilalmat kell elrendelni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen védő AstraZeneca-vakcinára - mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EU-) frakciójának vezetője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak.
Szerző(k): Szabó DánielElhunyt egy 38 éves szlovákiai tanárnő röviddel azután, hogy AstraZenecával oltották - írja a ma7.sk. Szakemberek ebben az esetben is azt hangsúlyozzák, hogy nincs bizonyíték a haláleset és a vakcia beadása közötti összefüggésre.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaValószínűtlen, hogy az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina okozta a trombózist annál a néhány embernél, akiknél a beoltás után észleltek vérrögképződést - közölte pénteken a holland gyógyszerügynökség (CBG), miután a dán kormány előző nap úgy döntött, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti az oltóanyag alkalmazását.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbb mint tízmillió adat elemzése nem mutat bizonyítékot a tüdőembólia és a mélyvénás trombózis oltás hatására megnövekedett kockázatára - közölte az AstraZeneca.
Szerző(k): Szepesi AnitaNincs ok felfüggeszteni az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagát Franciaországban - mondta csütörtökön Olivier Véran egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján. Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával - erről döntött csütörtökön - a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után - az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) csütörtöki közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok nem erősítik meg, hogy az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport által a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyag okozta volna a Dániában észlelt vérrögképződéseket.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Ausztriában vizsgálat alá vont AstraZeneca oltóanyagból nem szállítottak Magyarországra - tudta meg a 168 Óra az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI).
Szerző(k): Domokos Erika