A jegybank devizatartalékai 2016 végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, aranytartaléka pedig 100 ezer uncia, ami mintegy 3 tonnának felel meg - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója kedden az M1-en.
Szerző(k): MTIA világtörténelem leggazdagabb emberének becsült vagyona mai árfolyamon majnem ötször akkora, mint Bill Gatesé - írja az Index.hu Ma is tanultam valamit blogja.
Szerző(k): Index.hu, EconomxA jegybanki devizatartalékok tavaly december végén 24,4 milliárd eurót tettek ki, ami a nemzetközi befektetők által is figyelt standard tartalékmegfelelési mutatók alapján megnyugtató szintet jelent - hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombati eljuttatott közleményében.
Szerző(k): MTIA november végi 110 millió euróról (34 milliárd forint) nullára esett december végére a Magyar Nemzeti Bank nemzetközi tartalékain belül a monetáris aranytartalékok szintje. Ilyenre az 1998 óta elérhető idősor szerint nem volt még példa, azaz az összes aranytartalékát eladta az MNB. A piaci árfolyamok alapján ez nem volt túl jó időzítésű, mivel 10 havi mélyponton 1150 dollár körül járt az árfolyam.
Szerző(k): portfolio.huNem árverezhetné a Kézizálog-Lombard cégkettős megmaradt vagyonának jelentős részét a PSFN Kft. - vélik a másik felszámoló, a Cég-Révész Kft. szakértői. A becsődölt cégduó korábbi tulajdonosa pedig azt kéri, hogy a Bérgarancia alapból fizessék ki neki az elmaradt járandóságát.
Szerző(k): Szakonyi PéterPluszban álltak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói kedden, a kereskedés leállítása előtt mintegy két és fél órával.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA Donald Trump választási győzelme óta lezajlott részvénypiac rally komoly változást hozott. A kötvények már jobban hoznak, mint a részvényosztalékok, márpedig eddig ez volt a legfőbb érve a részvények vásárlásra buzdító szakértőknek.
Szerző(k): EconomxAz iszlám pénzügyekben is elfogadottá váltak az arany és az aranyalapú értékpapírok, miután az iparág olyan szabályozást léptetett életbe, amely sária-kompatibilissé tette a termékeket. Aranyhoz kötött befektetési alapot igen, határidős aranyat viszont nem vehet igazhitű.
Szerző(k): Economx