A napokban megkapta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) azt a csomagot, amelyet még 2019-ben találtak egy vonaton a szervezetnek címezve, és amely több mint 3,7 kilogramm összsúlyú, 120 aranyrudat tartalmazott.
Szerző(k): EconomxA British Museum tisztviselői azután indítottak vizsgálatot, miután felfedezték, hogy az eBay-en mindössze 40 fontért árulják az akár 50 ezer font értékű, arany ékszerekből, féldrágakövekből és üvegből álló, múzeumból lopott tárgyakat.
Szerző(k): EconomxNyugati közgazdászok szerint a kínai jüan lehet a meghatározó fizetőeszköz a BRICS országok számára. Nem valószínű, hogy a gazdasági blokk közös tartalékvalutát hozna létre.
Szerző(k): Zádori BenceTavaly közel 7 tonna aranyat vásároltak fel Magyarországon, nagyrészt magánszemélyek.
Szerző(k): Zádori BenceVegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, Frankfurt és Párizs nem volt jó formában.
Szerző(k): EconomxAz érmét az Országépítő Királyok Árpád dinasztiájából című sorozat második elemeként bocsátották ki.
Szerző(k): Zádori BenceA nagy infláció lecsengőben van, de az állampapírkamat még magas, miközben a forint árfolyama távolról sem stabil. Megnézzük, milyen befektetési lehetőségekkel érdemes foglalkozni.
Szerző(k): Fellegi TamásGyengültek a vezetői nyugat-európai tőzsdék péntek estére, az EuroStoxx50 indexe majdnem másfél százalékot csökkent, miközben tovább emelkedtek az olajárak.
Szerző(k): Zádori Bence