A mai amerikai nyitásban a Google ismét történelmi csúcsra száguldott, és már 800 dollár körül mozog. Kérdés, hogy meddig tarthat az emelkedés?
Szerző(k): Solar CapitalWarren Buffet 2012 negyedig negyedévében igen komoly mennyiségű American Express részvénycsomaggal rendelkezett, mely értéke megközelítette a 10 milliárd dollárt, ezzel az előkelő negyedik helyen szerepel a portfóliójában.
Szerző(k): Solar CapitalJelentős korrekción estek keresztül az Amazon részvényei itt lehet az idő a beszállásra.
Szerző(k): Solar CapitalReggeli kávénk elfogyasztásakor nem feltétlenül jut eszünkbe, hogy ebből profitálni is tudunk, még akkor sem, ha azt látjuk, hogy az irodában mindenki kávézik. Abba pedig már bele sem gondolunk, hogy a kávé fogyasztás évről évre nő a lakosság körében, és ezt a hullámot ugyanolyan egyszerű meglovagolni, mint mondjuk OTP részvényt venni.
Szerző(k): Solar CapitalVéleményem szerint egy befektetés során mindig van helye egy olyan vállalatnak portfóliónkban, amelynek profilja nem függ nagy mértékben a globális gazdaság kilátásaitól. Ilyenek többek között a kiskereskedelemben működő vállalatok, hiszen gondoljunk csak bele, vannak olyan termékek amiknek megvételétől nem tudunk eltekinteni a mindennapok során. Ez okból vesszük szemügyre a Wal-Mart részvényeit.
Szerző(k): Solar CapitalKözeleg az idei Super Bowl érdemes megnézni milyen párhuzamokat is lehet vonni a gazdaság és a sportesemény között.
Szerző(k): Solar CapitalMegindulhat az árfolyam? 2010, 2011, 2012-ben itt volt az árfolyam emelkedés vége, azonban a kilátások most jobbak az akkoriaknál.
Szerző(k): Solar CapitalMúlt, héten tette közzé jelentését a Cree, ami a várakozásoknál is jobbnak bizonyult, ennek hatására, hatalmasat emelkedett a papír.
Szerző(k): Solar Capital