Már több, mint a magyarok kétharmada (69 százalék), tehát öt és félmillió ember tervezi beoltatni magát, vagy már be is oltották - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készített közvélemény-kutatásából. A vakcinák között a Pfizer a legnépszerűbb, az AstraZeneca népszerűsége viszont a keleti oltások mögé szorult.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy amerikai kormányzati ügynökség éves jelentéséből kiderül, hogy az USA nyomást akar gyakorolni a latin-amerikai országokra annak érdekében, hogy ne fogadják el "nem tiszta szándékú" országok segítségét az egészségügyben, ezen belül a koronavírus elleni oltási kampányukban.
Szerző(k): Komócsin SándorJóváhagyta Deb Haaland belügyminiszteri kinevezését az amerikai szenátus hétfőn - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterLetartóztatták szombaton Jeanine Ánez volt bolíviai elnököt lázadás szítása és terrorizmus vádjával - írja MTI az AP amerikai hírügynökségre hivatkozva.
Szerző(k): Szabó Dániel"Nem alapítunk új pártot. Miénk a Republikánus Párt, amely egységes lesz és erősebb, mint valaha" - mondta Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap, a Konzervatív Politikai Akciócsoport (CPAC) nevű szervezet éves konferenciáján a floridai Orlandoban.
Szerző(k): Szász PéterTöbb mint egyharmadával csökkent az amerikai bankszektor teljes nyeresége a múlt évben.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elfogadhatatlannak tartja az Európai Unió és a dél-amerikai Mersocur-országok közötti kereskedelmi megállapodást, az ugyanis ismeretlen eredetű élelmiszerek beáramlására, az uniós gazdálkodók tönkretételére vezethet - közölte a kamara az MTI-vel kedden.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai Új START-egyezmény ötéves meghosszabbításáról rendelkező törvényt - közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna