A tavalyi harmadik helyről az élre ugrott az Amazon a világ legértékesebb márkáinak a listáján - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterHeves áreséssel reagáltak a legnagyobb technológiai cégek részvényei, miután a hét végén több olyan hír is napvilágot látott, hogy a Trump-kormányzat vizsgálatot indított ellenük versenyjogi aggályok miatt. Szóba került a legnagyobb cégek feldarabolása is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA 36,6 milliárd dolláros vagyona legkevesebb felét eladományozza MacKenzie Bezos, aki a közelmúltban a világ negyedik leggazdagabb nője lett azzal, hogy elvált férjétől, az Amazont alapító Jeff Bezostól - idézte a Guardian hírét a 24.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Apple vezeti a Forbes legértékesebb világmárkáit rangsoroló 100-as listáját - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVeszteséges lett a kínai keresőóriás, a Baidu első negyedéve, erre a cég 2005-ös tőzsdére lépes óta nem volt példa. A kínai gazdaság lassulása érintette kedvezőtlenül a vállalatot, és elemzők attól tartanak, hogy a kereskedelmi háború negatív hatásai még csak ezután jönnek.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásKína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport változtat leggyorsabban növekvő üzletága, az online kiskereskedelmi piacteret működtető AliExpress üzleti modelljén - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA jövőben a streaming-szolgáltatók leléphetik a kábeltévék piacát. Az Equilor a Disneyben és a Rokuban hisz a leginkább.
Szerző(k): Herman BernadettEgy munkaügyi perből derült ki, hogy az Amazon webáruház egy olyan, teljesen automatizált rendszerrel méri a raktári dolgozóinak teljesítményét, ami figyelmeztetéseket és felmondóleveleket küld magától a dolgozóknak.
Szerző(k): Szabó Dániel