Jó év volt a 2018-as a magyarországi energetikai piac meghatározó szereplőjének, az ALTEO-nak, amely több újdonsággal is jelentkezne az idén. A részletekről ifj. Chikán Attilával, a cég alapító-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanFebruár első napjaiban az ALTEO Nyrt. részvényeire is ráugrottak a befektetők a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), néhány nap alatt 25 százalékot ugrott az árfolyam és történelmi csúcsot állított be.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHulladékgazdálkodási divíziót indított az Alteo-csoport, mivel az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat bővíti jelenlétét az energetikai célú hulladékhasznosítási piacon.
Szerző(k): Szepesi AnitaRégóta dédelgetett álmát valósítja meg a magyar energetikai piac meghatározó szereplője az ALTEO, amely a jövő év első felében már sikeres külföldi üzletkötésről szeretne beszámolni. A részletekről ifj. Chikán Attilával, a vállalat alapító-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSikeresen befejeződött a monori, közel 4 megawatt összteljesítményű naperőmű üzembe helyezése - jelentette be az Alteo Nyrt. a BÉT honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Alteo-csoport 2018 első 9 hónapjában 303 millió forintos nettó eredményt ért el, teljes árbevétele pedig 13 milliárd 257 millió forint volt, utóbbi 7 százalékkal több az előző évi bázisidőszakhoz képest – áll az energetikai vállalatcsoport 2018 első három negyedévére vonatkozó nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató befektetői prezentációjában. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriás kibocsátója 1 milliárd 167 millió forintos EBITDA-értékkel zárta a harmadik negyedévet. Jelentős fejlesztések is elindultak.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Budapesti Értéktőzsde céljairól, a Mészáros cégek egyesüléséről és a pénzpiacok nyújtotta lehetőségekről is szó volt a Napi.hu által szervezett Magyar részvénypiac 2018 elnevezésű konferenciáján. Kiderült az is, hogy mit tervez a Mol és az OTP.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMilyen előnyökkel jár a tőzsdei megjelenés, kinek érheti meg? – többek közt erről is szó volt a Napi.hu által szervezett Magyar részvénypiac 2018 elnevezésű konferenciáján.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan