A vártnál nagyobb nyereséget ért el a müncheni székhelyű Allianz a második negyedévben, és jó úton halad afelé, hogy teljesítse idei célszámait.
Szerző(k): Szász PéterAz Allianz Csoport és az UniCredit egy hosszútávú együttműködési megállapodást írt alá a közép-kelet-európai régióra. A tervek szerint a megállapodás 2018 második felében lép életbe.
Szerző(k): Domokos LászlóElemzők által vártnál nagyobb lett a müncheni székhelyű Allianz biztosító profitja az idei első negyedévben a szerkezetátalakítással kapcsolatos költségek csökkenése és az Egyesült Államokban módosított adótörvények hatására.
Szerző(k): Szepesi AnitaAkár a magyarországi biztosítási gyakorlat módosulását hozhatja a Fővárosi Ítélőtábla jogerős döntése, amelyben tisztességtelen szerződési feltételnek nyilvánította és megsemmisítette az Allianz Hungária Zrt. casco-feltételeinek egy részét.
Szerző(k): Szakonyi PéterAkkorát estek a kripotdevizák, hogy egy nap alatt 60 milliárd dollárral csökkent pioaci értékük. Sok rossz hír jött össze.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz árfolyam-erősödés folytatódására lehet számítani pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. Drágulhat a két legfontosabb olajtermék is. Vall a Renault-Nissan, az Allianz és a Norsk Hydro.
Szerző(k): Szabó DánielA hurrikánok az Allianznak is sokba kerültek, de a német társaság nyereséggel zárta a harmadik negyedévet.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtlagosan 8 év lemaradásban vannak, akik a harmincas éveikben kezdenek el takarékoskodni. Ezt azok állítják, akik már rendelkeznek megtakarítással. Ráadásul a ténylegesen várható nyugdíj összege átlagosan közel 100 ezer forinttal kevesebb az ideálisnak tartotthoz képest – idézi az Allianz friss kutatását a piacesprofit.hu.
Szerző(k): K. Kiss Gergely