Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult az alapvető jogok biztosa, mert július elsejétől szüneteltetik a nyugdíjfolyósítást azoknak az embereknek, akik nyugdíj mellett a közszférában dolgoznak. Szabó Máté a rendelkezés megsemmisítését kéri.
Szerző(k): Index.huAz Alkotmánybíróság (Ab) rendkívüli körülmények között is őre maradt az alkotmányosságnak - mondta a testület elnöke pénteken Budapesten.
Szerző(k): MTIAz Alkotmánybíróság már kedden foglalkozik Szabó Máté obmudsman kifogásával, amit az alaptörvény negyedik módosítása miatt nyújtott be.
Szerző(k): Index.huÁder János köztársasági elnökhöz fordult az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon, azt kérve, ne írja alá a közérdekű adatok kiadásának új szabályairól szóló törvénymódosítást, hanem kérjen róla előzetes alkotmánybírósági vizsgálatot. Ugyancsak a köztársasági elnökhöz fordultak a kormány korrupcióellenes munkacsoportjából kilépett szervezetek is az információszabadságról szóló törvény kedden elfogadott módosítása miatt.
Szerző(k): MTIÁder János köztársasági elnök aláírásával csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben a választási eljárási törvény.
Szerző(k): MTIA Magyar Közlöny legutóbbi száma húsvét másnapján, április 1-jén jelent meg, ebben csak az Alaptörvényt publikálták egységes szerkezetben. Így az hatályba lépett.
Szerző(k): NAPI, MTIEzúttal is kétnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőn új alkotmánybírót választhatnak, majd a médiatörvény és az idei költségvetés módosításáról is szavazhatnak. Kedden a bajbajutott devizahitelesek segítésére létrehozott eszközkezelő kedvezményezetti körének bővítéséről kezdődhet vita.
Szerző(k): MTIA honosított külhoni magyar állampolgárok statisztikai adatainak nyilvánossága kapcsán kirobbant vita és a választási eljárási törvény módosításának csütörtökön várható benyújtása kapcsán a Political Capital azt elemzi, hogy fenyegeti-e veszély a 2014-es választási eljárás tisztaságát.
Szerző(k): NAPI