Néhány héten belül a parlament elé kerülhet a devizahitesek terheinek könnyítését szolgáló mentőcsomag, azt követően, hogy az Alkotmánybíróság dönt a kormány megkereséséről – értesült a Figyelő Fidesz közeli parlamenti körökből.
Szerző(k): EconomxA jövőben az alapvető jogok biztosa is kezdeményezheti az alaptörvény értelmezését az Alkotmánybíróságnál (Ab), miután a parlament hétfőn elfogadta a fideszes Gulyás Gergely és Berényi László erről szóló törvénymódosító javaslatát.
Szerző(k): MTIAlkotmányellenes volt a bírósági ügyáthelyezések alapjául szolgáló korábbi törvény - közölte az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.
Szerző(k): MTIA kormány az alaptörvény értelmezését kéri a devizahitelekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól (Ab) - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoHosszú távon az állam stabilitása csak demokratikus, jogállami keretek között képzelhető el - nyilatkozta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke az InfoRádiónak pénteken.
Szerző(k): MTIA Demokratikus Koalíció (DK) szerint \"arcátlan\" és a fideszes alkotmánybírók bebetonozását szolgálja az a törvényjavaslat, amely szerint az alkotmánybíráknak nem kellene 70 éves korukban leköszönniük.
Szerző(k): MTIEgyre kevésbé számíthatnak jogorvoslatra a kirúgott közszolgák. 2010 júniusa és 2011 májusa között közel 4500 közszolgálati álláshely szűnt meg a központi közigazgatásban; nagyjából ötszázan indíthattak a kirúgásuk miatt jogorvoslati eljárást.
Szerző(k): Napi GazdaságAz Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítette a Kúriának azt a döntését, amely szerint jogsértő volt az LMP által kezdeményezett népszavazással kapcsolatban a párt által az aláírások gyűjtéséért ajánlott díjazás - közölte az Ab kedden.
Szerző(k): MTI