A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hivatalból eljárást indított az Aldi alkoholtartalmú italok vásárlása kapcsán kialakított adatkezelési gyakorlatának vizsgálatára.
Szerző(k): Domokos ErikaA Heineken erős első félévi eredményről számolt be, mivel Európában jelentősen nőttek az eladások és a vendéglátóipari bevételek. És a foci vébé még csak most jön.
Szerző(k): Molnár CsabaCsaknem egymilliárd forintos beruházás révén új logisztikai csarnokkal bővült a Borsodi Sörgyár bőcsi üzeme, és negyven emberrel nőtt az üzemben dolgozók létszáma - közölte a Borsodi Sörgyár Kft. kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA brit futballszurkolók megszokták, hogy a stadionokban sört ihatnak a mérkőzések alatt, de a katari világbajnokság résztvevőinek alkalmazkodniuk kell majd a dohai korlátozó alkoholpolitikához. Katar és az Emirátusok alkoholpolitikája pedig kockázatos a világbajnokság szurkolói számára, a börtön sem kizárt.
Szerző(k): Molnár CsabaAz ukránok kezébe nemrég olyan dokumentumok kerültek, amelyek némileg közvetlenebb betekintést nyújtanak a megszálló hadsereg kondicionálásába. Bár nem nehéz elképzelni, hogy a helyzet ennél is összetettebb, így is érdekes dolgok derülnek ki a katonai iránymutatásokból és jegyzőkönyvekből, amik rámutatnak az orosz haderő fegyelmezetlenségére és felkészületlenségére is.
Szerző(k): Sasvári MarcellTömeges bezárás fenyegeti a brit kocsmákat, miután a négyszeres-ötszörös rezsiszámlákat nehezen tudják kifizetni, a törzsvendégeik miatt pedig nem emelhetnek árat. Állami segítséget kérnek.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA balti államokban továbbra sincs fék az infláción: Észtországban már átlépte a 25 százalékot, Litvániában és Lettországban is 20 százalék feletti. Továbbra is a magas energiaárak húzzák felfelé az euróövezet inflációját.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonNincs elég adóbevétel, egyre kevesebbet isznak a japán fiatalok. Az ország lakosságának csaknem az egyharmada 65 év feletti, ami tovább fokozza a problémát - derül ki a BBC cikkéből.
Szerző(k): Vámosi Ágoston