Az Orbán Viktor miniszterelnökkel baráti kapcsolatokat ápoló Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó üzlettársa újíthatja fel az MNB egyik alapítványának villáját. A biznisz értéke nettó 4,5 milliárd forint.
Szerző(k): Komócsin SándorA Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok nem támogatnak olyan civil szervezeteket, melyek kedveznének az embercsempészeknek - mondta Jordi Vaquer, az alapítványok európai regionális igazgatója szerdán a La Stampa című olasz napilapnak.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány által 4,6 milliárd forintért vásárolt Lónyay-villa felújítására a korábbi nettó egymilliárd forint után 4,5 milliárdot költenek. A kivitelező a Puskás stadiont is felhúzó Magyar Építő.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Index.hu-t kiadó Index.hu Zrt. száz százalékos tulajdoni hányada április 20-án alapítványi tulajdonba került - jelentette be a Magyar Fejlődésért Alapítvány.
Szerző(k): EconomxA hazai szervezetek között alig 8 százalék a nonprofit gazdasági társaságok aránya, még úgyis hogy a tavalyi visszaesés után ismét nőtt a számuk. Az alapítványok és az egyesületek még mindig népszerűbbek - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielA digitalizációnak óriási hatása lehet az oktatásra is, amely a most még perifériára szorultak élethelyzetében is gyökeres változást hozhat. Nem véletlen, hogy a Vodafone Alapítványnál ez az egyik kiemelt terület lehet a jövőben, ha finanszírozásról van szó. Ez pedig annyiban jó hír, hogy feltételezhetően lesz folytatása a magyarországi hátrányos helyzetű iskolákban indított Digitális iskola programnak is. Minderről Andrew Dunnettel, a nemzetközi Vodafone Alapítvány igazgatójával beszélgettünk.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBőkezű támogatást hagyott jóvá a kormány az új alapítványa, a Habsburg Ottó Alapítvány létrehozására és működtetésére. Az alapítvány miatt kiköltöztetik a Budavári Palotából a Nemzeti Galéria kőtár és gótika gyűjteményeit, az épületrészt 940 millióért fel is újítják.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2015-ös 95 milliárd forint után tavaly már csak 54 milliárd forintos nyereséget jelentett a jegybank, holott csak a devizahitel-átváltásokon tavaly 95 milliárd forintos nyereséget könyvelt el az MNB.
Szerző(k): Papp Zsolt