Hazánkban Szent Márton nap környékére és a karácsonyra összpontosul a lúdhús iránti kereslet, így a lúdágazat szereplői abban bíznak, hogy a következő hetekben kiegyensúlyozottabbá válhat a piac.
Szerző(k): Tóth László LeventeÁtlagosan tíz százalékkal nőtt a szántóterületek ára tavaly éves szinten, egyes művelési ágakban pedig még ennél is nagyobb volt a termőföld ellenértéke Magyarországon.
Szerző(k): Tóth László LeventeA magyar agrárium még jelentős tartalékokkal rendelkezik, a magyar élelmiszer-gazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál van - mondta Nagy István agrárminiszter egy csütörtöki szakmai rendezvényen.
Szerző(k): Tóth László LeventeMegkezdődött a diószezon, azonban a termés mennyisége a tavalyi évhez hasonlóan nem lett kiemelkedő. A dió ára évről-évre emelkedik, idén a tapasztalatok szerint már 10-20 százalékkal többet kérnek érte, mint tavaly. A drágulás annak köszönhető, hogy a termést súlyos betegségek tizedelték, melyek terjedésének az idei időjárási szélsőségek kedveztek - figyelmeztet a hellovidék.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén mindössze 37 ezer hektárra jelentettek be a gazdák jégkárt, amelyek aránya pedig csupán 12 százalék volt a mezőgazdasági károkon belül - derült ki az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz agrártárca több intézkedéssel is támogatja a tanyás térségek sajátos értékeinek megőrzését, valamint a tanyán élő emberek életszínvonalának és gazdálkodási feltételeinek javítását, tanyavillamosításra jövő év április 3-ig lehet pályázni.
Szerző(k): Tóth László LeventeOktóber végére befejeződött a hazai napraforgó betakarítása, az országban 561 ezer hektárról, hektáronként 3,01 tonnás átlagterméssel, 1,69 millió tonnát gyűjthettek be a gazdák.
Szerző(k): Tóth László LeventeCsaknem harmadával nőtt a vágósertés termelői és a darabolt sertéshús feldolgozói értékesítési ára. A rövidkaraj fogyasztói ára átlagosan 9, míg a sertéscombé 18 százalékkal nőtt egy év alatt a szeptemberi adatok szerint.
Szerző(k): Tóth László Levente