Szlovákiában is zajlik az aratás, azaz zajlana, ha a viharok és a zivatarok nem tennének keresztbe a gazdáknak. Ráadásul tele van a hócipőjük a kormány ígérgetéseivel a pénzügyi támogatásokat illetően.
Szerző(k): Barabás JúliaTerjed az országban a facélia növény termesztése, vetőmagjának tonnája közel egymillió forintba is kerülhet. Egyes termelők vetőmagtermesztési céllal vetik, mások zöldtrágyanövényként hasznosítják. Hosszan virágzik, remek mézelő, ezért a méhészek körében is kedvelt. A mézontófűként is ismert növényt már most több mint hatezer hektáron termesztik Győr-Moson-Sopron megyében.
Szerző(k): Kónya ÁdámEzen a héten már tömegesen érkezhet a hazai görögdinnye, de nem hiszem, hogy az ára kilónként 200 forint alá megy. Az időjárás miatt eleve vagy másfél-két hetet késett a szezon, de én az első eresztésből amúgy sem szoktam vásárolni, mert az még nem az igazi, mert még éretlenül szedik le, hogy minél előbb piacra vihessék - mondta az egyik árus a Lehel piaci standján a Népszavának.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjabb, egy évre szóló stratégiai megállapodást kötött az MKB Pénzügyi Csoport és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ).
Szerző(k): Herman BernadettÖtvenmilliárd forintos keretösszeggel újabb pályázatot hirdettek kisebb kertészeti üzemek technológiai megújítására, a kérelmek szerdától nyújthatók be – jelentette be Nagy István az agrárminiszter.
Szerző(k): Szász PéterA Mezőgazdasági és Halászati Tanács június 28-i ülésén az agrárminiszterek megállapodtak a KAP reform legfőbb politikai elemiről. A tárgyalások május végi összeomlása óta komoly diplomáciai egyeztetések folytak a háttérben annak érdekében, hogy a minisztereket tömörítő Tanács meggyőzze az Európai Parlamentet, hogy vonja vissza a gazdálkodást ellehetetlenítő javaslatait - írja az Agrárminisztérium.
Szerző(k): Szász PéterGyorsan esnek az olykor extrém magasról induló gyümölcsárak, a cseresznye és a meggy ára látványosan csökken. Az egyes fajták érésidejének összecsúszása ugyanakkor komoly fejfájást okoz a gazdáknak - írja az Index.hu
Szerző(k): K. Kiss GergelyA június 25-i időjárás a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által működtetett jégkármérséklő rendszer történetének eddigi legaktívabb napját hozta. Annak ellenére, hogy a generátorok országszerte folyamatosan működtek, az extrém időjárás több helyütt okozott jégesőt - adta hírül a kamara.
Szerző(k): Domokos László