Az online korszak bevezetése óta Magyarországon öt év alatt 12 százalékponttal csökkent az úgynevezett áfa-adórés; az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései, amelyeknek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egyszámjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
Szerző(k): Domokos ErikaHiába tűnik zöldebbnek a magyar adórendszer az unióban általánosnál, valójában alig szed pénzt az állam a környezetvédelemért. Évi százmilliárd forintos nagyságrendű csak a szennyezőktől beszedett sarc.
Szerző(k): Szabó DánielAngyal József okleveles adószakértő már augusztus 12-én, a bevallás napján jelezte, hogy kellemetlen meglepetésbe futhatnak bele a bérszámfejtők a június-júliusi áthúzódó szociális hozzájárulási adó kedvezményeinek érvényesítésénél, illetve a (1908-as) bevallásnál. Előzmény, hogy a szociális hozzájárulási adó júliustól 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent - írja a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyDrámaian visszaesett a cégek által nyújtott iskolakezdési támogatás miután az idei év elejével jelentősen kikerült a legtöbb támogatott elem a magyar cafeteria-rendszerből. Korábban 20-40 ezer forintot kaptak a munkavállalók augusztusban-szeptemberben, most gyakorlatilag semmit.
Szerző(k): Szabó DánielJúlius 1-én a bizonyos munkabérek esetében alkalmazható ekho mértéke 19,5 százalékról 17,5 százalékra csökkent a munkáltató számára. Az adóhatóság közleményben magyarázza el az érintetteknek, hogy ez mit is jelent.
Szerző(k): Szabó DánielA NAV egy gabona nagykereskedőn ötmilliárd forintot, egy szociális szövetkezeten 344 millió forintot hajtana be. Az el nem évült adótartozással rendelkezők listáin rendre ismerős nevekre bukkanhatunk, van köztük egykori önkormányzati képviselő, divattervező, adószakértő, orvos és mágus is.
Szerző(k): Domokos ErikaSokkal jobban járhatnak az új tao-rendszerben a támogatott szervezetek, miközben a felajánlókra nehezebb adminisztráció vár. Sőt, akár az is megtörténhet, hogy kevesebb adójóváírást tudnak majd elérni, mint eddig.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly a korábbinál jóval több fizetési felszólítást küldött ki az adóhatóság, még a végrehajtás előtti lépés eredményeként majdnem hetvenmilliárd forint futott be az adózóktól.
Szerző(k): Szabó Dániel