A zárószavazás előtt több mint száz oldal módosítót nyújtott be a kormány az adótörvényekhez. Ezek közt szerepelt az Erzsébet utalvány januári bevezetése, ami azonnal kiebrudalja a piaci szereplőket. A munkaadók pedig csak akkor kaphatnak kedvezményt, ha nem utalványokból emelnek bért.
Szerző(k): F. Szabó EmeseAz Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá változik.
Szerző(k): MTIA jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokról tárgyal ma az Országgyűlés.
Szerző(k): MTIA parlament költségvetési bizottsága ugyanakkor az eredeti tervhez képest kisebb gépjármű átírási illetékről és regadóról döntött.
Szerző(k): MTI-EcoAz adószabályokba építve került szerdán a parlament elé az elemeinek nagy részében szeptember elsején életbe lépett termékdíjtörvény módosítása. A hatályos környezetvédelmi szabályozó több paragrafusa egyébként csak jövő januárban, illetve 2013-ban lenne hatályos.
Szerző(k): Hőnyi GyulaSaját maga ellen nyújt védelmet az állam (inkább a kormány) az adócsomag egyik passzusa szerint. A jogszabályok kedvezőtlen változása ellen adna védelmet a most benyújtott verzió, a tartós feltételes adómegállapítás.
Szerző(k): F. Szabó EmeseMondhatni kockázati biztosítást lesz érdemes kötni annak, aki 2012-ben adót akar csalni. A kiszabható bírság ugyanis az elcsalt összeg duplája lesz. Emellett egy sor más kellemetlen fizetnivaló is vár arra, akit elkap a hatóság. A cégbedöntőkre is keményebb idők jönnek.
Szerző(k): F. Szabó EmeseA válás illetéke 2,5-szeresére emelkedik - derül ki a pénteken benyújtott adótörvény-módosító javaslatcsomagból.
Szerző(k): NAPI