A magyar lakosság a jövedelmekhez viszonyított adóssága a legalacsonyabb Európában, de így is gyakran nehézséget jelent a számlák időben történő befizetése - derült ki az Intrum követeléskezelő cég felméréséből.
Szerző(k): Domokos LászlóMíg 2010-ben a lassan már tíz éve a parlamentben ülő képviselők vagyona összesítve csak 1,47 milliárd forintot tett ki, addig mostanra ez 4,6 milliárd forintot tesz ki.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány szerint a 70 milliárdos kórházi adósságból 55 milliárdnyit okoz a forráshiány, az adósságképződés megállítása érdekében ezt az idei költségvetésből biztosítják. Az adósság fennmaradó része menedzsmenthiba. A felhalmozódott adósságból a 100 millió forint alatti követeléseket, ott ahol ezt megalapozottnak tartják, még a héten kifizetik, illetve már ki is fizették - mondta Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki kormányinfón.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz előző évinél tíz százalékkal több, összesen 527 ezer fizetési meghagyásos eljárás indult tavaly az egy évvel korábbihoz képest, az adósok 90 százaléka nem vitatta a tartozását - derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) statisztikai adataiból. Az eljárások túlnyomó többségét cégek kezdeményezték, magánszemélyek csak elvétve próbálták visszaszerezni követelésüket fizetési meghagyás útján.
Szerző(k): Herman BernadettZárt ajtók mögötti tárgyalások helyett partnerséget, átlátható, hosszútávú megoldást sürget a kórházi adósságrendezés érdekében közös közleményében a teljes hazai orvostechnikai és egészségügyi informatikai piacot lefedő, mind a gyártó, mind a fejlesztő, forgalmazó és szolgáltató cégeket képviselő négy szakmai szervezet.
Szerző(k): Szepesi AnitaA hét elején elindultak a tárgyalások a legnagyobb kórházi beszállítók és a kormányzati tárgyalócsapat között – tudta meg a Portfolio.hu. A portál szerint a Pénzügyminisztérium vezetésével a kormány képviselői azt "ajánlották fel" a cégeknek, hogy ha lemondanak a tőkekövetelésük 20 százalékáról, akkor azonnal megkapják a fennmaradó 80 százaléknyi összeget.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz MNB 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység, s az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt. A tevékenységben érdemben közreműködő B. Péter magánszemély 12 millió forint összegű büntetést kapott.
Szerző(k): Herman BernadettAmszterdam városa átvállalja a fiatal felnőttjeitől a tartozásuk egy részét azért, hogy felszabadítsa azokat, akik küzdenek azzal, hogy bekerüljenek a munka vagy az oktatás világába.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna