Bejutottunk az adóhatóság csepeli bűnjelraktárába, ahol hegyekben áll a csempészcigaretta, a hamis ruha, mosószer, játék, az áfacsalt étolaj és cukor, de lefoglalt, porosodó luxusautókból sincs hiány.
Szerző(k): Ádám ViktorNyilvánosságra hozta az NGM azt az adóhivatali jelentést, amellyel a NAV cáfolja a vádakat, hogy az amerikai érdekeltségű cégek bejelentését mellőzték volna vagy túl kemények lettek voltak ezen adózókkal. A vizsgálat előzménye volt Vida Ildikó USA-ból való kitiltása, valamint André Goodfriend egykori USA-ügyvivő diplomáciai jegyzéke is.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy 25 ezer pár cipőt foglalt le a fővárosban, mivel a frissen alakult kft. nem fizetett áfát.
Szerző(k): EconomxTatabányai számlagyárat számoltak fel a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az elcsalt adóból a bűnöző csoport irányítójának többek között luxusautóra és nemesfémekre is jutott. A számlagyárban érintett cégek 110 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek - közölte az adóhatóság.
Szerző(k): EconomxTavaly mintegy 1500 nyomozás indult áfacsalás gyanújával, az idén szeptember végéig pedig újabb 900 procedúra vette kezdetét - számolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Economx