Eltörli az ingatlanadót a száz négyzetméter alatti kereskedelmi és szolgáltatóipari üzletek esetében a szekszárdi önkormányzat, a döntés mintegy ezer vállalkozót érint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) automatikusan elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, de akinek nincs ügyfélkapu-regisztrációja, annak az idén is kérnie kell a tervezet postázását, ha szeretné azt papíralapon megkapni - hívta fel a figyelmet az adóhatóság kedden.
Szerző(k): Szász PéterCsaknem félmillió fiatal, 25 év alattit is érinthet a jövőre tervezett szja-mentesség - számolta ki a GKI.
Szerző(k): Domokos LászlóNagy lökést adhat a nemzetközi vállalati adózásról szóló tárgyalásoknak egy új amerikai javaslat. E szerint a legnagyobb nemzetközi vállalatok egységes kulccsal adóznának úgy, hogy az adott országban elért árbevételük arányában részesedne az adóból az adott állam.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásGazdagadó bevezetését szeretné a Nemzetközi Valutaalap - a pénzt a szegényeknek adná.
Szerző(k): Csernátony CsabaLengyelországban az év elején bevezetett cukoradó visszavetette a pici üvegekben árult vodkák forgalmát, mert kiderült, hogy ezek a termékek igencsak árérzékenyek.
Szerző(k): Barabás JúliaSzínlelt számlázási láncolatokon keresztül csalt el több mint félmilliárd forint áfát egy papírkereskedelemmel foglalkozó, Budapest környéki bűnszervezet.
Szerző(k): Domokos LászlóÚgy tűnik, a cigaretta ára elérte azt a szintet, ami már lépésre készteti a magyarokat. Az utóbbi két jövedékiadó-emelés 200-250 forinttal is növelhette egy doboz cigaretta árát, ráadásul a drágulás hirtelen jött, nem fokozatosan, mint az elmúlt években. A Pulzus és a Napi felmérésében megkérdezett dohányosok 23 százaléka válaszolta azt, hogy az 1700-1800 forintos ár túl magas, le fogja tenni a cigarettát.
Szerző(k): Szász Péter