Egy önkormányzat egy forintért adott el egy 778 négyzetméteres közutat, ráadásul a vevő a polgármester cége volt. Három bírói fórum mondta ki a szerződés érvénytelenségét.
Szerző(k): Németh GézaÚgy tűnik, nagyon lassan ismerik meg a Visztula mentén az amerikai szokásokat. Legalábbis ez derül ki a legutóbbi felmérésekből, amelyek szerint a sokat emlegetett fekete péntek nem jutott el a lengyelek többségének tudatáig.
Szerző(k): Barabás JúliaVárhatóan jövőre is sokan akarnak majd panellakást vásárolni, így ezek értéke tovább növekedhet - vélik szakértők. Az ilyen ingatlanok még ma is olcsóbbak versenytársaiknál, ám éppen emiatt kelendőek.
Szerző(k): Komócsin SándorEladták a budapesti Aréna Plázát, a vevő - egy dél-afrikai befektetési alap, a NEPI Rockcastle - 275 millió eurót fizetett az egyik legjobban teljesítő fővárosi bevásárlóközpontért - írta a Portfolio a cég bejelentésére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaA vevő olyan lakást vásárolt, amelyen egy banknak jelzálogjoga volt. Az eladó a vételárból nem fizette ki a bankot, így a lakás nem kerülhetett a vevő nevére. A bíróság vétkesnek mondta ki a szerződést készítő ügyvédet.
Szerző(k): Németh GézaTavaly egyedül Budapesten csökkent a lakáspiac; a főváros azonban nem mutat egységes képet; míg a budai kerületekben és belvárosban nagyobb, 5-15 százalékos volt a visszaesés, a külső pesti kerületek többségében és a Budán a II. külső részén 5-10, a XII.-ben pedig 20 százalékkal több adásvételt hoztak tető alá 2016-ban, mint az előző évben - olvasható az Otthon Centrum (OC) összefoglalójában.
Szerző(k): Szepesi AnitaA telek adásvételi szerződésében egymillió forinttal kisebb összeg szerepelt a valós vételárnál, de a bíróság szerint ez nem tette érvénytelenné a szerződést - áll a Bírósági Határozatok gyűjteményében megjelent jogesetben.
Szerző(k): Németh GézaJövőre már nyereséges lehet a pécsi sörgyár. A Szemerey fívérek tulajdonába került sörfőzde a különleges és prémium termékek gyártásával szeretne profitot termelni.
Szerző(k): Szakonyi Péter