Elfogadta az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely szerint az északkelet-szíriai török beavatkozás a nemzetközi jog súlyos megszegését jelenti, amely az egész térség stabilitását és biztonságát aláássa. Az EP közleménye idézi az ENSZ adatait, amelyek szerint a hadművelet kezdete óta számos civil és katonai áldozat mellett legalább 300 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására - írja a hvg.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz amerikai kormány feloldja a Törökország ellen hozott szankciókat, miután a Szíriában megkötött tűzszünet tartósnak látszik - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerda délelőtt a Fehér Házban tartott beszédében az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielOrosz katonai rendőrök érkeztek az észak-szíriai Kobaniba - közölte az orosz védelmi minisztérium az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielÉlesen bírálta Magyarországot Johann Wadephul, a CDU és CSU frakcióvezetője a Bundestagban. Első sorban azt kritizálta, hogy a kormány kiállt Törökország Szíriai akciója miatt.
Szerző(k): Szabó DánielMiután a Volkswagen-csoport (VW) kedden elhalasztotta a döntést a Törökországban tervezett autógyára építéséről, egy korábbi pályázó, Bulgária bejelentette, hogy a tervezettnél csaknem kétszer nagyobb állami támogatást nyújtana a német cégnek, ha mégis nála építené meg a gyárát.
Szerző(k): Domokos LászlóTörök általános iskolát és gimnáziumot hozott létre Budapesten Recep Tayyip Erdogan török elnök lobbiszervezete - értesült a 24.hu. A Maarif Általános Iskola és Gimnázium az Oktatási Hivatal honlapján elérhető adatok szerint az idén szeptember óta aktív státuszú, de a tanítás még nem kezdődött el.
Szerző(k): Szepesi AnitaTörökországnak fel kell hagynia mindenfajta katonai tevékenységgel Szíriában, amely további szenvedést okoz a civil lakosságnak és jelentősen veszélyezteti az Iszlám Állam legyőzése érdekében eddig elért eredményeket, a terrorszervezet ugyanis továbbra is veszélyt jelent Európa biztonságára.
Szerző(k): Szepesi AnitaBár a magyar kormány több fórumon is kiállt a török hadsereg kurdellenes szíriai offenzívája mellett, a megnövekedett migrációs nyomásra hivatkozva segéderőket is kért a V4-es országoktól. Csütörtök este azonban Recep Tayyip Erdogan elnök bejelentette, enged az amerikai kérdésnek és leáll a háborúval.
Szerző(k): Szabó Dániel