Székelyföldön idén messze nem lehet számítani olyan burgonyatermésre, amilyet ettől a területtől megszokhattunk. Az állami támogatás sem tudja kipótolni, amit a természet nem adott meg.
Szerző(k): Komócsin SándorÓriási lyukat üt Románia állami költségvetésen a gáz és az áram hatósági árszabályozásából fakadó kiadás, miközben szakértők szerint egy csapásra kétszeresére ugrana a háztartások rezsije, ha nem kapán ezt a támogatást.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában hosszú idő óta először fordult elő, hogy csökkent a lakás-adásvételek száma, sőt, még az árak is mérséklődtek, ha nem is nagyon, de még mindig sokkal magasabbak, mint például néhány évvel ezelőtt.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában az üzemanyagok árkompenzációjával kapcsolatos rendelet bevezetése óta valamelyest szelídültek a benzinárak a kutaknál, miközben a gázolaj makacsul tartja korábbi magas árát.
Szerző(k): Komócsin SándorJelentős mennyiségű gabona tudott elindulni Ukrajnából Románián keresztül.
Szerző(k): Rácz GergőRomániában az aszály hatására olyan körülmények alakultak ki, ami szó szerint a szaharára jellemző, így a gabonatermés sokkal kisebb lesz, mint az elmúlt évben. Ahol nem öntöznek, ott semmi sem terem.
Szerző(k): Komócsin SándorCsillagászati árak várják azokat, akik Románia tengerpartján szeretnének nyaralni annak ellenére, hogy a külföldi utazások lehetővé válása nyomán jól kevesebb a hazai vendég, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában 53 százalékkal, 3,787 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások az első öt hónapban a tavalyi azonos időszakhoz mérten - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika