Aranyat évszázadok óta vásárolnak az emberek és intézmények tartalékolás, befektetés céljából, amely alól nem kivételek a jegybankok sem. A központi bankokra ugyanakkor nagyobb felelősség hárul, mivel azok az országuk számára képeznek és tartanak fenn tartalékot. A világ jegybankjai összesen 35 682,2 tonna – aranyat tartalékolnak az Arany Világtanács legfrissebb adatai szerint. Ez felér közel 6000 hím, felnőtt elefánt súlyával vagy 1115 négytengelyes kamion össztömegével.
Szerző(k): Varga CsengeA lengyel szenátus jóváhagyta az állami autópályák díjmentes használatáról szóló törvényt, még a koncessziós szakaszokról is meg szeretnének állapodni az év végéig.
Szerző(k): EconomxAz energiabiztonság erősítése érdekében aláírták a megállapodást az új kőolajvezeték építéséről Magyarország és Szerbia között, illetve létrejön az MVM és a Srbijagas közös regionális földgázkereskedő vállalata - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerbiai Palicson.
Szerző(k): EconomxA legújabb felmérések szerint a tavalyihoz képest több magyar tervez utazást a nyári szabadság alatt. Habár a Balatont sokan drágállják, a tó környéke mégis tele lesz, és a többség belföldre készül a szezonban, akár többször is. És persze tumultus várható a horvát tengerpart felé vezető sztrádákon is.
Szerző(k): EconomxKiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el.
Szerző(k): Varga CsengeInformációkhoz jutott az eltűnt személyekért felelős ukrán biztos az Oroszországban fogvatartott, majd Magyarországra szállított hadifoglyok kilétéről és pontos tartózkodási helyéről.
Szerző(k): EconomxA nyelvtudás hiánya okozza a legtöbb nehézséget az ukrán menekültek elhelyezkedése során, ugyanakkor egy friss jelentésből kiderül: a más országokból érkező menekülteknél eredményesebb az ukránok munkavállalása.
Szerző(k): Nagy KristófEgyetemi vezetők is beszálltak a Brüsszellel folytatott vitába, amellett érveltek, hogy gazdasági szempontból érthetetlen, tudományos szempontból megmagyarázhatatlan, ha az EU a magyar egyetemistákat bünteti az Erasmus ösztöndíjak visszatartásával.
Szerző(k): Economx