Bár már szerda reggel kész lett volna a nyilatkozat az Európai Unió közös figyelmeztető nyilatkozata Törökországnak a tervezett szíriai offenzívája miatt, a magyar vétó miatt végül csak este lehetett azt kiadni - állítja a Spiegel az Index szerint.
Szerző(k): Szabó DánielKétmilliárd forintot meghaladó összegből új összeszerelő üzemet épít az erőgépek, munkagépek és vasúti szerelvények fémszerkezeteit gyártó, megmunkáló, valamint egyedi hegesztett acélszerkezetek előállításával foglalkozó SBS Kft. a Heves megyei Erdőtelken - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterBár Magyarország javított a Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában, ám ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az EU belső rangsorában is előre léphessen az ország. Bár a makrofolyamatokban erős Magyarország, az intézményi környezetben több tényezőben is évek óta sereghajtók vagyunk. A régiós versenytársak között látszik Magyarország lecsúszása: Bulgária utolérte, Románia pedig megközelítette hazánkat, sőt, előbbi hamarosan meg is előzheti Magyarországot.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegtévesztő reklámban élnek vissza a Semmelweis Egyetem egyik professzorának nevével és fényképével - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel, hozzátéve: Palkovits Miklós Széchenyi-díjas orvosprofesszor megteszi a szükséges jogi lépéseket.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTöbblettel zárta a nyár utolsó hónapját a magyar külkereskedelem, a hazai vállalatok továbbra is túlnyomó részben az EU tagállamaiban lévő partnerekkel üzleteknek.
Szerző(k): Komócsin SándorA bírók európai összehasonlításban Magyarországon és Romániában néznek szembe a legtöbb olyan körülménnyel, ami veszélyezteti a függetlenségüket, a független ítélkezést. A kormány és az Országgyűlés is sokszor gyakorol nyomást rájuk.
Szerző(k): Komócsin SándorHiába a földrajzi és geopolitikai távolság, az ausztrál konzervatívok és a magyar kormány egyre szorosabb kapcsolatot ápolnak. A háttérben egy keveset emlegetett magyar szervezet szürke eminenciásainak ügyködését sejtik.
Szerző(k): Szabó DánielTovábbra is jókora dugók őrlik fel a szerb-magyar határra érkező autósok türelmét a magyar oldalon. A gond orvoslására közös bizottság alakult, amelynek egyik nem sikerült megoldást találnia.
Szerző(k): Barabás Júlia