Az országban az elsők között állapodott meg a német hátterű Körber konszernhez tartozó Hauni Hungaria Gépgyártó Kft. vezetése és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszervezete a jövő évi béremelésekről. A haunisok 2021-ben és 2022-ben is nettó 4-4 százalékkal több fizetést vihetnek haza - jelentette be a vállalat.
Szerző(k): Domokos ErikaA londoni Heathrow repülőtér azzal számol új, felülvizsgált előrejelzésében, hogy utasforgalma még jövőre sem éri el a tavalyi szint felét. A cég hangsúlyozta ugyanakkor, hogy több évre elégséges likviditási tartaléka van - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielKarácsony Gergely főpolgármesterrel közölt ma interjút a Népszava, amelyben a budapesti - uniós forrásból is finanszírozható - fejlesztésekről is beszélt. Majd Fürjes Balázs fővárosi fejlesztésekért felelős államtitkár adott ki közleményt arról, hogy a kormány 60 milliárd forintot költene budapesti beruházásokra, amit ő tehermentesítésnek nevez, de arra nem tért ki, hogy ehhez milyen feltételeket kellene a főváros vezetésének teljesítenie.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2021-es Giro d'Italia várhatóan teljes egészében Olaszországban zajlik majd az országúti kerékpáros viadal versenyigazgatója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóJövőre a legtöbb munkaszüneti nap hétvégére esik: alig négy olyan változó ünnep lesz, ami plusz pihenőnapot jelent. Szerencsére vannak mindig hosszúhétvégét hozó munkaszüneti napok is.
Szerző(k): Szabó DánielOktóber 25-én kezdődik a téli időszámítás, így vasárnap három órakor az órákat hajnali kettőre állítják vissza. Könnyen lehet, hogy most utoljára.
Szerző(k): Domokos LászlóFranciaországban is átlépte az egymilliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, miután az egészségügyi hatóságok az elmúlt 24 órában 42 ezer új esetet találtak, ami újabb napi rekordnak számít - jelentette be péntek este a francia egészségügyi minisztérium. Emmanuel Macron államfő nem zárta ki az újbóli karantén lehetőségét.
Szerző(k): Domokos LászlóForradalmi változás lép hatályba január elsején az online számla adatszolgáltatási rendszer 3.0-ás verziójának bevezetésével. A kibővült adatszolgáltatási kötelezettség eredményeképpen lényegében minden érintett társaság teljeskörűen elektronizálhatja a számlázását – mondta Farkas Gábor, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának igazgatója a Napi.hu-nak.
Szerző(k): Rácz Gergő