Megérkezett az UniCredit Bank Hungary Zrt. számlájára az az ötmilliárd forint, amivel a BKV Zrt. tartozott a baknak − mondta Sipos József, a bank szóvivője az MTI-nek. A Magyar Közlönyben tegnap megjelent kormányhatározat alapján ugyanakkor az állam készfizető kezességet vállalt az ötmilliárdos hitelért. A BKV-nak hitelező hét bank tegnap további egyeztetéseket folytatott Tarlós István főpolgármesterrel, a BKV ügye várhatóan a holnapi kormányülésen is szóba kerül.
Arra nem kaptunk választ a fővárostól, hogy milyen forrásból fizették ki az összeget. Január 27-én egy 9 milliárdos hitele járt le a közlekedési társaságnak, ezt fővárosi kölcsönből tudta kifizetni a BKV. Márciusban további több mint 10 milliárd forint hitel jár le, amit azonban már nincs miből visszafizetni − mondta korábban az InfoRádióban Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója, aki szerint idén összesen 58 milliárd forintnyi hitel jár le a BKV-nál. Tarlós néhány napja azt jelezte, hogy a hitelező bankok konstruktívak, de csak állami garanciával hajlandók megállapodni az átütemezésről.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve