A hiánycél biztosításához szükséges további intézkedésekről döntött a kormány − derült ki a Magyar Közlöny tegnap este megjelent számából. A 2012−2013-as deficitcél érdekében a kormányhatározat a gyógyszertámogatások csökkentésére, a fővárosi közösségi közlekedés támogatásának megvágására, az elektronikus útdíjfizetés 2013. nyári bevezetésére vár javaslatot a szakminiszterektől, illetve beszerzési tilalmat rendel el a bútor, személygépkocsi, informatikai eszközök és telefonok kapcsán bizonyos költségvetési intézményeknél. Az idén 100 milliárdos, jövőre pedig akár több száz milliárdos kiigazításra lehet szükség ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a konvergenciaprogramban vállalt hiánycélokat − mondta az MTI kérdésére Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető makroelemzője, hozzátéve, ennek hatása azonban nem mindig tartós. Az elemző emlékeztetett, az idén a túlzottdeficit-eljárás miatt kiigazításra nem lenne szükség, hiszen a 3 százalékos küszöbérték alatti hiánycél teljesülhet, az EU szerint is. A konvergenciaprogramban azonban a kormány vállalta, hogy a hiány idén GDP-arányosan 2,5, jövőre pedig 2,2 százalékra csökken.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve