Az idei évtől már az elsődlegesen feldolgozott mezőgazdasági termékek exportjához is igénybe vehető a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) által kínált kedvezményes kamatozású, CIRR (Commercial Interest Reference Rate)-alapú hitelkonstrukció. Az exportálható termékek körének pontosítása után többek között az exportra történő hús- és tejfeldolgozás, a malomipari termékek előállítása és a bortermelés is finanszírozható ebben a konstrukcióban. A bank tájékoztatása szerint az első félévben is komoly érdeklődés mutatkozott a termék igénybevétele iránt, de konkrét részleteket egyelőre korainak tartottak közölni.
Az Eximbank tapasztalatai szerint az export szerkezetét továbbra is elsősorban az Európai Unió, különösen a német piacok határozzák meg, ugyanakkor a "keleti nyitás" révén előtérbe kerültek a FÁK-államok, a Balkán és a Kárpát-medence országai is. A bank termékeit közvetlenül, illetve refinanszírozás keretében 13 pénzintézet fiókhálózatában is lehet igényelni. Ugyanakkor a tapasztalatok szerint a vállalkozások nagy része még nincs tisztában a finanszírozási konstrukciókkal. A tervezhetőséget erősíti a bank szerint, hogy nem csupán az exportáló cég, hanem a külföldi partnere, vevője is élhet a forrásbevonás lehetőségével, vevőhitel keretében. Ilyen vevőhitel- keretmegállapodást kötött a közelmúltban az Eximbank az OTP Bank hét leánybankjával, valamint a bolgár fejlesztési bankkal is. Emellett az export beindítását megelőzően a Nemzeti Külgazdasági Hivataltól (HITA) is érdemes információt szerezni, megismerni a célpiac sajátosságait és segítséget kérni a leendő vevők, partnerek felkutatásában.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve