Ma jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés főként a Nyugat-Dunántúlon, esetleg a déli határ közelében fordulhat elő. Az Északi-középhegységben délutánig még várható gyenge havazás, hószállingózás.
A déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik a Dunántúl fölé.
Ez eleinte eső lesz, majd estétől a Nyugat-Dunántúlon és Budapest körül már havas eső, ónos eső is valószínű, késő estétől a nyugati határvidéken pedig havazhat is.
A déli, délkeleti szél napközben az Észak-Dunántúlon megélénkül, néhol megerősödik, estétől már csak kevés helyen lehet élénk a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul, a déli határnál lesz enyhébb az idő.
A bezzeg-Ausztriát is megviselte az idei tél első nagy havazása
Több mint húszezer háztartás maradt áram nélkül vasárnap a heves havazás miatt, de volt, ahol a mobiltelefon-szolgáltatás is szünetelt. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve