A rendőrség úgy döntött, hogy felújítja a sebességmérő eszközök egy jelentős részét: decemberre készül el az első traffipax tesztpéldány. Január végéig összesen 11 készülék menekült meg az enyészettől, melyek a sikeres hitelesítés után visszakerültek a kapitányságokhoz – írja a Kreszváltozás.hu.
A sebességmérők felújítása során többek között kicserélték a csatlakozókat és a kábeleket, valamint az akkumulátorcsomagokat is korszerűsítették. Egy tartót is felszereltek a készülékekre, így azokra nagyobb méretű LCD-kijelzőt is fel lehet helyezni.
A felújított készülékek amit még tudnak, hogy:
- mérni tudják a szemből érkező és az elhaladó járművek sebességét is álló és mozgó állapotban is;
- akár 1800 méterre is ellátnak;
- az állók mellett mozgóképet is képesek rögzíteni a memóriakártyára;
- a sebességmérésen túl egyéb szabálytalanságok dokumentálására is képesek, például a tilos jelzésen való áthaladás és a záróvonal átlépése.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve