A felvilágosítás szükségességét hangsúlyozták a közelmúltban egy Berlinben megrendezett, hamisított gyógyszerekkel kapcsolatos konferencián, amelyen a legnagyobb gyártókon kívül ott voltak a német vámszervek, az Interpol, valamint a forgalmazók képviselői is.
A rendezvényen Richard Bergström, a gyógyszergyártók és érdekvédelmi szervezeteik európai szövetségének főigazgatója azt emelte ki, hogy ha ki akarják szorítani az ellátási láncból a hamis készítményeket és fel kívánják kutatni a csalókat, akkor a határokon átnyúló rendszereket és eljárásokat kell kialakítani. Úgy fogalmazott: el kell érni, hogy a vevők hosszú távon is kizárólag biztonságos forrásokból jussanak hozzá az orvosságokhoz − írja a napi.hu.
A Securingpharma szerint az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a világhálón minden második gyógyszer hamisított, a kereskedelem mégis egyre emelkedik. A német vámosok ez év első felében 1,4 millió darab tablettát, por alakú szert, illetve ampullát koboztak el, ami 15 százalékos emelkedést jelent 2012 hasonló időszakához képest.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve