A hírműsor értesülése szerint az adóhatóság Észak-budapesti Adóigazgatóságának két ügyintézője pénzért nullás adóigazolásokat állított ki köztartozásokat felhalmozott vállalkozóknak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat, amely hónapokon keresztül figyelte a gyanúsítottakat, negyven bűncselekményt dokumentált. Húsz cég kaphatott hamis igazolást, amelyeket közbeszerzési pályázatokon vagy hitelek felvételénél használtak fel.
Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a hírműsorban elmondta: az ügyben a főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytat nyomozást négy ember ellen, hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A két kormánytisztviselő mellett eljárás indult a vesztegető ügyfeleket szerző két civil ellen is.
Hozzáfűzték: a feljelentésben a vesztegetés mellett közokirat-hamisítás, hivatali visszaélés és zsarolás is szerepel; az ügyben az eddig kihallgatott négy ember mellett további tizenhárman lehetnek érintettek. A két ügyintéző munkaviszonyát a NAV előállításuk napján, szeptember 16-án megszüntette.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve