A következő egy évben nagyítóval kell majd keresni a béren kívüli juttatást nyújtó vállalkozásokat. Az év eleji átmeneti javulást követően ugyanis tovább folytatódik a csökkenő trend, amellyel újabb mélypontot ért el a cafeteriát tervező cégek aránya.
Az új cafeteriarendszer tervének bejelentésekor készült felmérés eredménye szerint a következő egy évben a kkv-k mindössze 37 százaléka kalkulál a béren kívüli juttatások valamelyik formájával - ez az elmúlt tizenkét év legalacsonyabb aránya.
Alkalmazkodnak az adóváltozásokhoz
Az adótörvények módosítása nyomán a vállalkozások már most elkezdték újragondolni cafeteriarendszerüket. Ezt mutatja, hogy bár továbbra is első helyen az Erzsébet-utalvány, a másodikon pedig a munkába járás költségeinek térítése áll, de mindkét elem népszerűsége jelentősen visszaesett (25-ről 18 százalékra, illetve 18-ról 10 százalékra), a pénzbeli jutalom azonban a harmadik helyre lépett elő a juttatások között.
Mindez egybevág a 2017-es adóváltozásokkal, amely szerint évi 100 ezer forintot lehet majd nyújtani a munkavállalónak kedvező adóteherrel, miközben az Erzsébet-utalvány és a közlekedési hozzájárulás kikerül a béren kívüli juttatások köréből - mondta Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.
A közlekedési költségtérítés népszerűsége 8 éve folyamatosan csökken, 2017-től ráadásul az e körbe tartozó helyi utazási bérlet már nem minősül béren kívüli juttatásnak - csakúgy, mint az Erzsébet-utalvány-, hanem az úgynevezett egyes meghatározott juttatások körébe tartozik majd, 49,98 százalékos közteherrel. Az üzemanyag-támogatás azonban továbbra is béren kívüli juttatás marad, mértéke jövőre 9-ről 15 forintra emelkedik kilométerenként.
Előnyben a Dunántúl
A különböző méretű cégek általában eltérő arányban alkalmaznak cafeteriát, most azonban viszonylag egységes képet mutat a szektor.
A mikrovállalkozások harmada, a kis-és középvállalkozások 40 százaléka kalkulál béren kívüli juttatással. Régiós szinten viszont jelentős eltérés figyelhető meg: Nyugat-Dunántúlon a legkedvezőbb a helyzet, itt a cégek több mint fele (53 százalék) tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Ezzel szemben a fővárosban és Pest megyében dolgozók ennél jóval alacsonyabb arányban számíthatnak ilyen jellegű bérkiegészítésre. Szektorok szerinti bontásban csupán az ipari, építőipari cégek számolnak az átlagnál magasabb arányban (45 százalék) cafeteriával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve