Átlagosan nagyjából minden kilencedik magánszemélynek van kisebb-nagyobb köztartozása. Szeptember végén csaknem 1,1 millió embert tartottak nyilván az adóhátralékosok között, egy ember átlagosan 153 ezer forint befizetésével maradt el.
Idén, szeptember végéig a hatóság háromnegyedmillió alkalommal bocsátott ki inkasszót - idézte Linczmayer Szilviát, a NAV szóvivőjét a lap. Az esetek háromnegyedében a cégek bankbetéteit célozta meg az adóhivatal, míg a magánszemélyek és az egyéni vállalkozók ügyeiben 180 hatósági átutalási megbízás kiadásáról döntöttek.
A NAV kilenc hónap alatt százezer munkabérletiltást is elrendelt, ám nemegyszer eredménytelenül - idézi az MTI a cikket. A hivatal tíz adótartozást felhalmozó magánszemély közül átlagosan négynél nem talált olyan legális jövedelmet, amelynek egy részét az államkincstárba átirányíthatta volna. A NAV január és szeptember között 120 ezer alkalommal határozott úgy, hogy elvonja az adótartozó cégek, magánszemélyek ingóságait, de csak 30 ezer ilyen ügyben járt sikerrel, legtöbbször gépjárművek kerültek hozzá.
A NAV húszezer ingatlant is lefoglalt, ám árverésre mindössze 166 eljárás végén került sor, ilyenkor ugyanis a legtöbben rövid időn belül kifizetik adótartozásukat - olvasható a lapban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve