A tájékoztatás szerint két férfi irányította azt a bűnszervezetet, amely magyar cégek megrendelése alapján, jutalék ellenében nagy mennyiségben készített fiktív számlákat. A valótlan tartalmú számlák, fuvarlevelek és szállítólevelek kiállítására és a pénzek mozgatására egy jól szervezett csapatot építettek maguk köré. Tizenegy magyar és öt szlovák állampolgár állt a számlagyár "alkalmazásában", bázisukat egy kiskőrösi irodában alakították ki.
A számlákat felhasználó 35 gazdasági társaság összesen csaknem négymilliárd forinttal csökkentette áfa fizetési kötelezettségét. A pénzügyi nyomozók több mint 50 helyszínen foglalták le a bűncselekmény bizonyítékait. A keletkezett kár megtérülésére ingatlanokat és járműveket zároltak, de több számlabefogadó élt az önkéntes megtérítés lehetőségével.
A bűnszervezet két irányítója és tizenhat tagja ellen bűnszervezetben elkövetett adócsalás és más bűncselekmények, míg a számlákat felhasználók ellen adócsalás miatt javasolnak vádemelést.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve