Százával indítottak büntetőeljárást az év első felében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói. Hat hónap alatt több mint 3100 bűncselekmény miatt kezdtek vizsgálódásba a hatósági emberek. A jogszabálysértő esetekkel okozott kár meghaladta a hatvanmilliárd forintot.
A felderített esetek majdnem felében költségvetési csalás - vagyis például áfacsalás - gyanúja merült fel - mondta Sárközi Alexandra alezredes, a NAV bűnügyi szóvivője a Magyar Időknek. Ezekhez az ügyekhez igen komoly összegek kapcsolódtak: az okozott kár túllépte az 57 milliárd forintot.Többször találkoztak emellett a nyomozók csődbűncselekménnyel, gyakoriak voltak a számviteli szabálytalanságok, és sokszor indult nyomozás hamisítás miatt.
Az évtized elején a kárérték nagyjából tíz százalékát tudta csak ingatlanok, készpénz és járművek lefoglalásával és más intézkedésekkel biztonságba helyezni a szervezet. Mára az arány negyven százalék környékére emelkedett: idei kártételből majdnem 24 milliárd forintot garantált a NAV.
Az utóbbi időben leleplezett áfacsalásoknak még egy lényeges jellemzője van: az elkövetők igyekeznek több lábon állni. Ezalatt azt kell érteni, hogy az illegális körök egy időben vesznek részt több különböző jogsértő ügyletben. A forgalmiadó-visszaélésekből származó pénzek így anyagi alapját adhatják például hitelezési csalásnak vagy az uniós támogatások törvénysértő igénybevételének.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve