Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az adótörvények elfogadása után tartott parlamenti tájékoztatóján beszélt először arról, hogy kormány bevezeti a turizmusfejlesztési hozzájárulást. A bejelentés némi értetlenséget váltott ki, hisz a több mint százoldalas adótörvényben elő sem fordult, az új adó bevezetése - a rejtélyt a Portfolio fejtette meg. A javaslat csak az utolsó utáni módosító körben jelent meg a parlament előtt minden előzmény nélkül.
A ma elfogadott parlamenti döntés szerint az éttermi szolgáltatások áfája a jelenlegi 27 százalékról jövő januártól 18, 2018 januárjától pedig 5 százalékra csökken. Az áfacsökkentés indoka, oka a 200 oldalas adótörvényből nem derül ki, hiszen számos más alapvető szolgáltatás, élelmiszer áfacsökkentése indokoltabbnak tűnne, ráadásul erős túlzásnak tűnik, hogy az éttermi étel- és nem alkoholos italfogyasztás 5 százalékkal adózzon, úgymint a gyógyszerek vagy épp az alapvető élelmiszerek.
Kapcsolódó
Láthatóan a kormány is meggondolta magát mert a végszavazás előtti módosítókban a törvényjavaslatba csempészte a turizmusfejlesztési hozzájárulás nevű új adót/járulékot. A négy százalékos különadót 2018 januárjától kell fizetni az 5 százalékos áfa alá tartozó szolgáltatások után - vagyis a forgalmi adó praktikusan nem 5, hanem csak kilenc százalékra csökken.
A hozzájárulás célzott adó - vagyis nem csak a "nemzeti turizmusfejlesztési célok" finanszírozásra fordítják- , bevezetését pedig a "jogbiztonság és az arányos közteherviselés" indokolja - olvasható a kormány által benyújtott indítványban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve