A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos elmondta azt is, hogy változik az adóhatóság státusza is, úgynevezett központi hivatal lesz.
Az MPGEE honlapján olvasható tudósítás szerint Tállai András az átalakítás további részének nevezte, hogy változik majd az adóhatóság felépítése, megszűnik a középszintű regionális adóhatóság és ezzel kétszintűvé válik a szervezet.
A közeli jövőben gyakorlatilag is megtörténik az adó- és a vámterület teljes szervezeti és vezetésirányítási összevonása - idézik az államtitkárt, aki kiemelte: minden olyan szakemberre számítanak, aki szakértelmével, elkötelezettségével, valamint az újra és a változásra való nyitottságával a továbbiakban is segíti a munkát.
Tállai András szavai szerint kétarcú adóhivatalra van szükség, amely egyrészt ügyfélbarát, szolgáltató módon tájékoztatja és támogatja az ügyfeleket. Másrészt szisztematikus és hatékony ellenőrzésekkel kiszűri azokat a törekvéseket, amelyek az adófizetés elkerülésére, a társadalom megkárosítására irányulnak.
A változásokat megalapozó új törvény a tervek szerint 2016. január elsején léphet hatályba.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve