A NAV pénzügyőrei egy raktárt ellenőriztek Budapesten a Ganz-telepen - közölte a NAV. Az ellenőrzéskor a helyszínen tartózkodó egyik alkalmazott telefonon felhívta a raktár üzemeltetőjét, egy távol-keleti férfit, aki azonban letagadta, hogy neki köze lenne a raktárhoz. A raktárban iparjogvédelmi oltalom alatt álló, felirattal illetve figurával ellátott 29 500 karórát (Rolex, Police, Patek Philippe, Hello Kitty, Hannah Montana, stb.), 20 ezer borotvapengét (Gillette) és 96 fejhallgatót (Beats by Dr.Dre) találtak a pénzügyőrök, amelyek tulajdonjogát a férfi nem ismerte el, és azok eredetét sem tudta igazolni.
Az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy a termékek, illetve az azokon található feliratok illetve figurák az eredeti világmárkák silány minőségű utánzatai, hamisítványok, melyek értéke mindösszesen 228 millió forint.
Ugyanebben az időben egy másik kőbányai raktárbázis területén tartott ellenőrzéskor a pénzügyőrök egy nyitott ajtajú kisteherautóra lettek figyelmesek, amely kartondobozokkal volt megrakva. A gépjármű csomagterének átvizsgálásakor előkerült 228 pár Nike Air Max formatervezési mintaoltalom alatt álló, több mint kétmillió forint értékű hamis sportcipő, amelyek tulajdonjogát sem a teherautó sofőrje, sem a vele utazó két személy nem ismerte el.
A pénzügyőrök mindkét esetben lefoglalták a hamis árucikkeket, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - írta közleményében a NAV.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve