A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban azt közölte a lappal, hogy augusztus 20-ig összesen 1,3 milliárd forint bevétel érkezett a reklámadóból.
Az adózóknak az idén az első adóelőleget augusztus 20-ig kellett befizetni, az adóelőleg alapja a 2013-ban elért nettó árbevételnek a törvény hatályba lépése napjától, azaz 2014. augusztus 15-étől december 31-éig terjedő időarányos része.
A 2012-es társasági adóbevallások alapján mintegy 5800 társaság tartozik főtevékenységi köre alapján a tervek szerinti reklámadó hatálya alá, azonban alig 3 százalékuk, összesen 169 cég rendelkezik 500 millió forintot meghaladó összegű árbevétellel. Ez utóbbi vállalkozások képviselik a vizsgált cégek közel 600 milliárd forintos árbevételének 75 százalékát, 445,8 milliárd forintot" - olvasható az Átlátszó által közzétett, Hatástanulmány a reklámadó bevezetéséhez című dokumentumban. A gazdasági tárca által készített tanulmány 2015-ben 8-10 milliárd forint költségvetési bevételt számít az új adónemtől.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve