A 2012-es évben Szlovákia bruttó adóbevételének 74,2 százalékát a pozsonyi adóhivatal, illetve a különleges adóalanyok adózását felügyelő, szintén a fővárosban székelő adóhivatal szedte be.
Az adóbevételek az egyes régiók összehasonlításában jelentős eltéréseket mutatnak - állapítja meg a pénzügyi felügyelet múlt évre vonatkozó jelentése. Ezt az is bizonyítja, hogy a beszedett adómennyiség tekintetében országosan, Pozsony után a második helyet a megyeközpontnak megfelelő státussal rendelkező Trencsén szerezte meg, ahonnan az összes beszedett adó 8,4 százaléka származott. A második legnagyobb kerület (a megye szlovákiai megfelelője) központjának számító Besztercebányáról pedig mindössze az országosan beszedett adómennyiség 6,94 százaléka származott.
Bár a pénzügyi felügyelet szerint az adóbevételek egyenlőtlen elosztása annak tudható be, hogy országos összehasonlításban messzemenően Pozsonyban van a legtöbb cégközpont, és itt székel a legtöbb nagyvállalat is, az adóbevételek megoszlásának ilyen egyenetlen mértéke ezen is túlmutat, hiszen a fővárosban az ország csaknem öt és fél millió lakosának csupán mintegy tizenkettede él.
Szlovákiában tavaly az adófelügyelet 11,95 milliárd eurót szedett be különböző adók formájában, ebből 6,41 milliárd eurót tett ki az áfa-visszatérítések összege és így a nettó adóbevétel 5,53 milliárd eurót tett ki, 5,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve