A szervezethez tartozó 34 országban a leggazdagabbak 10 százalékának a jövedelme kilencszer szárnyalja túl a legszegényebbek 10 százalékáét. A legkirívóbb a szociális szakadék az OECD két latin-amerikai tagja, Chile és Mexikó esetében, ahol az említett különbség huszonötszörös.
A lapnak nyilatkozó Vámosi-Nagy Szabolcs szerint Magyarországon a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti jövedelem különbség hétszeres, hasonló a hatszoros különbséget mutató német, dán, svéd adathoz.
Az OECD éppen arra biztatja a kormányokat, hogy az adórendszereiket vizsgálják felül oly módon, hogy ez biztosítsa a leggazdagabbak hozzájárulásának igazságos arányát az adóterhekhez. A jelentés szerint ez történhet a gazdagok jövedelmi adójának emelésével, az adókibúvások és adólevonási lehetőségek megszüntetésével, miként a vagyonadó bevezetésével, illetve kiszélesítésével is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve