Magyarország teljes mértékben elkötelezett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) idén februárban megkötött együttműködési megállapodás betartása mellett, különös tekintettel a bankadó 2016. január 1-jétől kezdődő fokozatos csökkentésére - erősítette meg Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a bank elnökével folytatott tárgyalásán Tbilisziben a nemzetgazdasági tárca csütörtöki tájékoztatása szerint.
Varga Mihály az EBRD elnökével ismertette a kormány döntését is, amely szerint Magyarország pályázni kíván a bank 2017. évi közgyűlésének Budapesten történő megrendezésére - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A nemzetgazdasági miniszter, mint az EBRD kormányzója vett részt a bank Grúziában zajló éves közgyűlésén.
Felszólalásában hangsúlyozta, hogy a bank jövőbeli stratégiájában Magyarország számára a prioritást az energiabiztonság és a pénzügyi szektor erősítése mellett a mezőgazdaság és élelmiszer-feldolgozó szektor újbóli előtérbe helyezése jelentené - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve