A pozsonyi lap minderről Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszterre hivatkozva számolt be, a tárcavezető a témáról az újságnak azt mondta: meg kívánja nyitni az adótitok megszüntetését célzó párbeszédet a jogi személyek esetében. A HN szerint az adótitok megszüntetésének kérdése most először merült fel nyilvánosan, s a tervezett intézkedést az adóelkerülések összegének a csökkentése indokolná.
A lap által megszólított szakértők szerint az adózási adatok nyilvánossá tétele leginkább a Szlovákiában működő, nagy, multinacionális cégeket érinthetné, mivel ezek némelyikénél feltételezhető, hogy az országban megkeresett jövedelme egy részét külföldre áramoltatja, s ott adózik utána. Hasonló tevékenység gyanúja miatt a szlovák pénzügyi felügyelet 30 vállalatnál vizsgálódik.
Az intézkedés részét képezheti annak a pénzügyi tárca által meghirdetett sorozatnak, amellyel Peter Kazimír szlovák pénzügyminiszter tavaly hadat üzent az áfa-csalóknak és adóelkerülőknek. Becslések szerint az áfa csalások és az adóelkerülések miatt évente több százmillió eurós adóbevételtől esik el a költségvetés.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve