Négy év alatt négyszáz nyomozás indult az élelmiszer-kereskedelemben elkövetett áfacsalások miatt - írta szerdai számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivőjére hivatkozva. Sárközi Alexandra közlése szerint a pénzügyi nyomozók azt feltételezik, hogy az ügyekben összesen 86 milliárd forint áfa megfizetését kerülték el a feltételezett tettesek, az eljárásokban nagyjából négyszáz embert vonhatnak felelősségre.
A lap azt írta: az utóbbi időszakban cukorral, étolajjal, csokoládéval, édességgel és más hasonló élelmiszer-ipari termékekkel, alapanyagokkal követték el a hazai áfacsalások jelentős részét. Hozzátették: a bűnüldözés tapasztalataiból levonható következtetés szerint a helyzet a jövőben sem igazán változik meg. A legtöbb adóügyi visszaélést ugyanis a nagy mennyiségben szállítható, apró méretű, egyedileg nem azonosítható tárgyak, árucikkek kereskedelménél hajtják végre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve