Egy győri házaspár irányításával működő bűnszervezet a csaláshoz egy piramis jellegű céghálózatot épített ki. Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be. A cégeket eltüntették, mielőtt adó-és járulék-, valamint áfafizetési kötelezettségüknek eleget tettek volna - mondta Fenyvesi Lili, a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.
A NAV győri pénzügyi nyomozói Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat. Tíz embert előállítottak, közülük hat férfit és egy nőt a Győri Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezett. A bűnszervezet irányítóját az akció után a hegyeshalmi határnál vették őrizetbe. A járásbíróság őt is előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó
A kár megtérülése érdekében a NAV zárolta a bűnszervezet tagjainak bankszámláit, nagy értékű autókat és ingatlanokat foglalt le.
Az egyik gyanúsított lakcímén engedély nélkül tartott éles lőfegyvereket és hozzá tartozó lőszereket is találtak a pénzügyi nyomozók, ezért vele szemben a rendőrség is eljárást indított.
(Képünk illusztráció.)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve